Deniz

"Amióta az eszemet tudom a zene meghatározó szereplője az életemnek. A rap zenével 6 éves korom környékén találkoztam és azóta gyakorlatilag minden mozzanatot az életemben valamilyen szinten ez befolyásol. De nem a pénzpörgetés, pezsgőlocsolás vagy a minél meztelenebb lányok ejtettek rabul, hanem a stílus őszintesége, szókimondása, és a valóság száraz visszaadása ami manapság a zenék elenyésző százalékban van csak jelen.

Ahhoz, hogy megértsd én miről beszélek, tudnod kell, hogy honnan indultam útnak. Kazincbarcikán születtem, egy borsod megyei kisvárosban ahol a munkanélküliség Magyarországhoz képest is hatványozottan van jelen, ahonnan az itt élő emberek tetemes százaléka már elköltözött, mivel nem tudták megtalálni a számításaikat. Ahol a bűnözés enyhén szólva sem ismeretlen fogalom, ahol előbb ütnek mint kérdeznek, ahol az alkohol tart össze barátságokat, ahol minden sarkon találsz egy kocsmát. Hogy én nem áltam be a sorba és nem lettem alkoholista, bűnöző, naplopó vagy ezek keveréke, azt csak is a szüleimnek és a zenének köszönhetem.

Az évek során több lemezem is megjelent kézzelfogható, és internetről letölthető formában egyaránt. Volt szerencsém nagyon sok tehetséges emberrel zenéket készíteni, akik közül sokan a barátaim is lettek. Léptem már fel 5 embernek, és reppeltem már 5 ezernek is az ország különböző pontjain. A “kis szobában” készült dalokat ma már ezrek figyelik-hallgatják, a videó klippjeim fel-fel tűnnek a zenei csatornákon, és a dalokat is több rádió játsza országszerte.

2011-ben alakult meg az élőzenakarom, így már nem csak a szó jó értelmébe vett haknival járom az országot."

Megjelent lemezek:
2012 – Eufória (nagylemez)
2010 – 2 az 1-ben (letölthető)
2009 – Halálos Fegyver (MC Gőz+Deniz) – Digitál Vegyszer (letölthető)
2009 – Rázd meg (kislemez)
2008 – Szegények Zenéje (nagylemez)
2008 – Gyere velem (letölthető)
2007 – Bemelegítés (letölthető)
2006 – Repp tiszta szívből (nagylemez)
2005 – Dalban mondom el (letölthető)

Élő zenekar:
Krajczár Péter (billentyű)
Lelovics György (gitár)
Virághalmy Bálint (bass)
Bensó Pál (dobok)
DJ Dugó /Winyl Warrirorz/ (lemezjátszó)

Nagyobb fellépések:
2012 - MR2 Petőfi Rádió - 'Akusztik' koncert
2010 - OSG (Westend City Center)
2010 - Busta Rhymes warm up (Puskás Ferenc Stadion)
2009 - Xzibit warm up (Syma Szórakoztatóközpont)

Velük zenéltem együtt:
MC Gőz, Artoscsaba, WherDee, Sub Bass Monster, Krajczár Péter, Markanera, Deego, Addamz, Suppah, FankaDeli, SzóSzólók, BMB, Maszkura, CJ, Funktasztikus, Adri, Winyl Warriorz, Palej Niki, Szabó Balázs, Copy Con




Video